Hibáztak a bírók vagy sem?
TomTom 2005.11.09. 18:56
Még mindig téma a Miami ellen utolsó néhány másodperc. Lawrence Frank vezetőedzőt például lehet, hogy megbünteti majd a liga a játék végén történt kirohanása miatt. Mint ismeretes, Vince Carter meccsdöntő dobását blokkolta Dwyane Wade és Alonso Mourning, ám sokak szerint ezt nem szabályosan tették. Rod Thorn mindamellett már túltette magát az eseten.
A bírók mégsem ítéltek büntetőket Carternek, így egyetlen ponttal a Heat nyerte a meccset. Rod Thorn Nets-főnök azonban már nem foglalkozik az üggyel. "Persze, mérges voltam a meccs után, ezt bevallom, de nem ez volt az utolsó meccsünk idén. Ha pedig az ember hagyja, hogy a játékosok azzal foglalkozzanak, hogy érte-e igazságtalanság a csapatot, attól semmi nem lesz jobb. Erre pedig nincs szükségünk."
Persze Thornnak is megvan a véleménye az esetekről: "Richard hozzá sem ért Wade-hez" - mondja a döntő momentumról, amikor a Heat sztárja két büntetőt dobhatott, miután Jefferson ellen fújtak - "A másik eset előttem történt. Mourning keményen ütközött (Carterrel), ez nem függőleges kontakt volt, hanem igazi belemenés. Az pedig szabálytalan. De, mivel nem lehet lassított felvételen megnézni az eseteket rögtön, addig, legnagyobb sajnálatunkra. előfordulhatnak hibák, hiszen ők is emberek."
A Nets természetesen azért - csakúgy, mint az összes többi csapat vitás esetekben - benyújtotta panaszát Stu Jackson-hoz, aki többek között a játékvezetők tevékenységét is felügyeli. Persze utólag ez már nem sokat segít, és ezt Thorn is tudja, aki 14 évig látta el Jackson feladatát régebben: "Tovább kell lépni. Hetente három-négy meccsünk van, mindig a következőre kell koncentrálni."
Több játékos megemlítette a meccs után, hogy a hazai csapatnak mindig előnye van a bíróknál. Thornnak egykori tisztsége miatt sokáig kellett együtt dolgoznia a bírókkal: "Próbálnak korrektek maradni. Hogy befolyásolja-e őket a közönség vagy más kényszerítő erő, mint például egy nagyszájú edző? Nos, emberekről van szó. Richard azonban hozzá sem ért Wade-hez, ezért furcsa ez az eset."
A NetsFanatic weboldal is próbál korrekt maradni: Wade-hez Jefferson hozzá sem nyúlt, azonban Kidd nem bánt túl finoman az ifjú tehetséggel. Persze még így is érthetetlen az ítélet - Jefferson ellen...
Új szavazásunk Carter ügyével foglalkozik - Fejtsd ki Te is a véleményed!
|